G.K., mert együtt szerettünk

“Megtaláltuk a csapost meg a Piccolót a mindkettőnk számára oly kedves helyen, a majdnemközösotthonunk kerületében. Pedig nem is kerestük, csak emlegettük, nevetve idézve a Grecsókönyv sorait, és egyszer csak ott volt, ott lett a Piccolo, a kocsma, ahol a csapos arról beszél, hogy talán nem is baj, hogy nem megy mindig, legalább örül az asszony, amikor sikerül, meg a kutyák, meg a térkép olvasása. Nagyokat nevettünk újra meg újra. Nem is tudtuk, hol van ez a Piccolo, vagy Pikoló, nem tudtuk, hogy évek óta ott járunk el előtte. Ott jártunk el előtte. Épp jövőre lesz harminc éve, hogy először elmentünk előtte. Majdnem előtte. Az út túloldalán gyalogoltunk igazából, épp szemben, mert nem akartam, hogy tudd, hol lakom, miközben kitartóan jössz velem, hogy hazakísérj, hogy hazáig kísérj. A Grecsó abban az évben 12 éves volt. Akkor, amikor mi már a Pikoló előtt sétáltunk. Neki még fogalma sem volt, hogy van egy hely, ez a hely, hogy létezik csapos, és utána egy másik csapos, miközben ő nő, növekedik, a kisGrecsóból nagyobbGrecsó lesz. Aki itt ismerkedni kezd a pikolóvilággal, de előtte még középiskolába járni, évről-évre újabb osztályokba, aztán felnőni, költözni, épp ide, ebbe a majdnemközösotthonunk kerületébe, és betérni majd egy kocsmába, a Pikolóba, ide, ahol Gyula a csapos, és talán tényleg nem baj, ha az asszony néha örül, és kiderül, hogy a kutyák tényleg tudnak térképet olvasni. Élettérképeket, vak emberek helyett élettérképeket, és megbocsájtón néznek a tévelygő, kóválygó emberre, mert itt már csak a kutya lát, az ember vak. Kifelé életvak lett, a megmaradó emlékek filmje belül pereg, belül keresi a filmkockákat, a belső képernyőn. És akkor már mindegy, mi van kint, milyen életfilm pereg kint a belőle hiányzó emberek után maradt ürességgel. Belülre helyeződik a vetítővászon és a vetítőgép. Színek, képek, formák, történések. A kutya vezet. Aztán elszakad a póráz, a térképet messzire viszi a szél, a kutya nem engedelmeskedik többé. Nincs térképolvasó. Lassan nyílnak a szemek. Emberszemek az embervilágra.”