Babahordozás – Hogyan kezdtünk el hordozni?

Hogyan kezdtünk el hordozni?

Még első babánkkal voltam várandós, amikor jártuk a bababoltokat, mint minden leendő szülők. Megvettük a babakocsit, de nekem már akkor is az volt az érzésem, amit még nem tudtam mivel magyarázni, hogy vegyünk, jó ha van, de én hordozni is szeretnék. Végignéztük a bababolt kenguru kínálatát, és a hordozó kendőket. A kenguruval már akkor sem voltam kibékülve, mert akiket láttam azzal hordozni, olyan furcsán volt benne a gyerek, ide-oda lógott, himbálózott. A babakocsi vásárlás után elkezdtem olvasgatni a neten a hordozásról. Rátaláltam a kendőre és a kötési módokra videókon, leírásokon keresztül. Nem tűnt olyan bonyolultnak, úgyhogy másnap vissza is mentünk a boltba megvenni a kendőt. Egy olcsó kategóriás magyar szövött kendő volt az áldozat, és alig vártam, hogy végre kipróbálhassam élőben is, de addig egy plüssmackóval gyakoroltam a kötéseket.

Mikor megszületett Nóri, 10 naposan már kendőbe vittem vásárolni, és rá kellett jönnöm, hogy sokkal egyszerűbb, főleg, hogy a harmadikon lakunk, lift nélkül, a babakocsi pedig 12 kg volt gyerek nélkül. Egyből szerelem lett ez az életforma, mert láttam, hogy jókat alszik rajtam, nem sír, ha pedig ébren van, akkor tág szemekkel nézi a világot, még főzni és takarítani is lehet vele. Az első pár hónapban elöl hordoztam, ez olyan megfoghatatlan érzés, hogy csak az tudja, aki már átélte. Ott piheg egy pici élet a mellkasomon, akinek minden rezdülését érzem, tudom mikor éhes, mikor kell pelenkát cserélni. Még szoptatni is lehet, anélkül hogy le kellene kötni.

 

1 éves volt Nóri, mikor kirándulni mentünk az Alpokba, természetesen hordozóval, és olyan helyekre jutottunk így el, ahová egy ilyen pici gyerekkel, babakocsival nem lehetett volna. 7 hónapos korától kezdve háton hordoztuk, és nagyon szerette, mert mindent látott, és közben ott voltam testközelben. 7 kg egyébként a súlyhatár, amíg még elől lehet hordozni, mert egy ennél nagyobb gyerek elöl hordozása megterhelheti a gátizomzatot, derekat, medencealapot, belső nemi szerveket is.

Ezek után a babakocsit csak azért használtuk, hogy ha már megvan, akkor ne legyen hiába, párszor kivittük benne sétálni. Közben sokat olvasgattam a hordozásról, eszközökről, és eléggé kiokosodtam. Több olyan hordozó létezik, ami ergonomikus szempontból ideális, megfelelő terpesztartást biztosít, és megfelelően alátámasztja a babát. A legjobb a szövött kendő, de létezik rugalmas kendő, mei tai, csatos hordozó, babaerszény, karikás kendő, stb. Ezekről majd később szeretnék külön-külön is írni.

Mi annyira megszerettük a hordozást, hogy életforma lett, apa is lelkesen hordozott, neki lett egy mei tai, amit könnyebb megkötni, mint egy kendőt, de ezt inkább 4-5 hónapos kor körül lehet használni. Nem tanácsos azonban idő előtt beletenni a babát, mert nem támasztja meg a gerincét, és a lábai is túlterpesztenek, tehát jobban árt, mint használ.

Nóri éppen betöltötte a 15. hónapot, mikor kiderült, jön a második baba. Eszembe sem jutott, hogy ne hordozzak tovább, ugyanis egy jó hordozó eszközzel várandósan sem kell lemondani a hordozásról. Máté születése előtt 5 nappal még Nóri a hátamon volt, úgy mentünk mindenhova, bár már egy ekkora gyerek nem marad órákig az ember hátán, inkább szeretne gyalogolni, de sokszor egyszerűbb volt, mikor siettünk valahová, vagy csak épp a játszótérre ugrottunk le. Mátét már kendőben hoztuk haza a kórházból, 4 napos volt. Ő már nem is volt babakocsiban, most múlt 1 éves. Jól jött a hátul hordozás, mikor a pár hetes babával a 2 éves gyereket levittem a játszótérre. 8 hetesen már hátra kötöttem, így elöl nem volt „útban” ki-be tudtam tenni a hintában Nórit, homokoztam vele, Máté meg békésen aludt a hátamon. Kis korkülönbségnél is nagyon meg tudja könnyíteni az életünket egy kendő, mert a picit magunkon tudhatjuk, testközelben van, mert az első hónapokban ez a legfőbb igényük a babáknak, így tudunk foglalkozni a nagyobb gyerekkel is. Ez szerintem mindeninek jó, baba és mama is kiegyensúlyozott tud lenni.

Azóta már 2 gyerekkel is sok helyen voltunk kirándulni, nagyobb túrákon még mind a két gyereket visszük a hátunkon.

Én nagyon örülök, hogy rátaláltam a jó hordozásra, mert nagyon fontos, hogy ha valaki ezt az utat válassza, ne csak a testközelséget vegye figyelembe, hanem a baba egészségét is, ugyanis nagyon nem mindegy, miben hordozunk.

A folytatásban szó lesz a hordozás anatómiájáról, lélektanáról, különböző hordozó eszközökről, milyen a jó hordozó, miben tanácsos hordozni különböző életkorú gyermekeket, hordozós öltözetek, kiegészítők, a hordozás minden napjai (hideg, meleg, eső, közlekedés), és még sok érdekesség a hordozás világáról.

Végül még néhány kép a hordozásról. Ugye milyen jó rájuk nézni?

Nógrádi Krisztina